Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CSODÁK

   Kedves olvasom! Biztosan tenéked is hihetetlennek fog tünni, de őszintén, én is igy volnék vele. 1987 évben, sorozatban történtek olyan történések amire még máig se vagyok képes racionális magyarázatot adni.

Akkor még Belgrádban éltünk és a fiúnk Atilla márt két éve vesebeteg volt. Az orvosok hitegettek engemet és a feleségemet Erzsit hogy a gyerekünk kap új vesét Lion-bol (Franciaország) és minden rendben lesz, stb. A leg roszabra még nem is mertünk gondolni.

Egy nap hazajöttem a munkábol  és szokásom szerint egy kicsit lefeküdtem - amig az Erzsi is megérkezik és megyűnk  Atillát meglátogatni a korházban.
    Első csoda: Ahogy lefeküdtem, egy kis idő múlva megjelent előttem Jézus képe ( úgy ahogy általában a festményeken szoktuk látni) és igy szolt hozzám: Akarod hogy a fiad egy egész életen át szenvedjen, vagy elereszted énhozzám? Erre én azt feleltem: Inkáb neszenvedjen.,abban a pillanatban a tünemény eltünt. Én felültem az ágyon és csak csodálkoztam hogy mi volt ez? Azon álmélkodtam, álmodtam-e ezt vagy egy igazi jelenés volt. Abban sem voltam biztos, szóval vagy  telepátilag értekeztem Jézussal. Csak azt tudtam mindjárt hogy a fiacskánk Atilla meghalt, amire azelőt  sosem mertem gondolni hogy megtörténik.

   Megjött az Erzsi is a munkárol de én nem mondtam el néki mi volt  az előb és mit érzek. Elmentünk a kórházba ott még az ajton várt bennünket a doktornő és  érzelmessen tudatta velünk hogy Atilla elhunyt. További részletek, egy másik téma.

   Második csoda: Hazajöttünk a kórházbol és én mindjárt elmentem felkeresni a Karcsi fiamat, mert mindenek után nem éreztem magamat jól a kocsi vezetésben. Amikor odaérkeztem a parkingra ahol a kocsit tartja, látom hogy ott van a kocsijánál, felemelte a motor födelét és valamit néz. Mondom néki miljen baj ért bennünket és kérdem mi a baja a kocsijának? Ö meg mondja?... Nem tudom mi a baja a motoromnak ez még soha sem volt hogy nem birom begyujtani !!!..

   Másnap délelőt Atilla holtestét elvittük Bezdánba, hogy ott temessük el ahová mi is szándékozunk később átköltözni. Délután össze jött a nép a temetésre, erősen  felhős idő volt. Ott áltunk a koporso körül és valaki emlitette hogy most már ideje lefedni a koporsót.

    Harmadik csoda: Ép hogy rá akarják tenni a koporsó fedelét, kisüt a nap pont az Atilla fejére, (a kápolna ablakán keresztűl ) Ezt látván - nem fedttük még le, csak mindanyian szó nélkül bámultunk, szinte az ember nem hitt a szemének.

    Negyedik csoda: Mindannyian észre vettük- akik a koporsó körül áltunk hogy: Az Atilla szemei könyessek lettek. A nap mindössze egy pár percig sütöt aztán a felhök megint eltakarták és aznap többet ki sem sütött.

     - Nagyon hálás lennék ha valaki a "hozzászólásban" megkisérelné megmagyarázni a csodálatos történteket vagy csak a véleményét róla !  Előre köszönet.

                                                                                                                    2009 - Nov - 3 án

    

 

 

 

 

  

 

 

  

 

 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

csodak

(stevan-ana@hotmail.com, 2011.08.23 08:27)

Nagyon sajnalom ami tortent fiatokkal! Igen csodak mindeg leteznek!Jezus mindeg segit es o tudja hogy mi a jo mindenki szamara!Atilla nyugodjon bekeben!<3